2011. február 17., csütörtök

"Érdekes,ha nem vagyunk szerelmesek,mindig attól félünk,hogy többé nem is leszünk azok.Pedig igazából semmi sem akadályoz benne minket."

Mielőtt elvégeztem volna a tanfolyamot, egy nagyon kedves kolléganőmnek azt mondtam, hogy ő lesz az első, akinek új ismerteim birtokában bevonzok egy hódolót. Jót nevettünk rajta, poénnak nem volt rossz. Őszintén be kell valljam, hogy sok egyéb más mellett nem nagyon volt időm ígéretem beváltásával foglalkoznom, pusztán egyszer-kétszer gondoltam a dologra az elmúlt időszak alatt. Tegnap kideült, hogy az amúgy nagyon kedves, aranyos hölgynek hirtelen két hódoló-jelöltje is akadt és úgy tűnik, lehet is a dologból valamelyikükkel valami:-)) Most erre mit tudok mondani?:-)) Csak annyit: nagyon-nagyon bízom benne:-)

2011. február 16., szerda

"A sikertelenség mindig csak közbülső eredmény a végleges sikerhez vezető úton." Kurt Tepperwein

Mióta elvégeztem a tanfolyamot, folyamatosan gyógyítom Manócskát. Kéthavonta jártunk és járunk vérvételre. A legutóbbi eredmény most lett kész pár napja. Nagyon szerettem volna, ha a kreatininszintje csökken, jelentősen csökken, mindenféle technikával erre dolgoztam. Ehhez képest vagy éppen ezért majdnem minden értéke javult, sőt, volt olyan is, ami a rendes, normál értékhatárba került, viszont a várva várt kreatinin-érték nem javult, hanem kicsit rosszabb lett, bár nem annyira, mint amilyen volt augusztusban. Érdekes módon, a hitemet abban, hogy Manócska meggyógyul , ez a látszólagos sikertelenség nem vette el, hanem csak még jobban megerősített abban, hogy igenis folytassam tovább a gyógyítását. Manócska ugyanis nagyon jókedvű, aktív, energikus macsek, imádja és eszi a gyógytápokat - tehát ő is azt akarja, amit én: meggyógyulni!:-)

2011. február 11., péntek

"Az igazi énünket akkor találhatjuk meg, ha átléptük a magunkszabta korlátait." (Sylvia Browne)

Bárt nyilvánvalóan nem csak a pozitív gondolkodásnak, hanem bizonyos csillagzat-állásoknak is van köze a dologhoz (bár tudjuk, véletlenek nincsenek és mindennek megvan az oka), de úgy tűnik, nagyon jól beindult az új szakterületemen is a munka. A kezdeti lendület még mindig nem szállt el, tele vagyok energiával és valahogy nem tudja semmi elvenni a kedvemet:-) Ma pedig benne voltam a tévében, a "Nemzet és védelem" magazinműsornak adtam interjút. Abban még fejlődnöm kell, hogy visszanézzem magam: eddigi egyetlen tévészereplésemet (pedig volt belőle jópár) sem néztem soha vissza. Ahhoz még nincs bátorságom. A kamera nem zavar, de a visszanézést egyenlőre nem vállalam (ezen még dolgoznom kell) . Szóval a hét elején volt a műsor felvétele és az agykontroll segítségével - mások elmondása és értékelése alapján -jól vettem az akadályt. Csak halkan jegyzem meg: a riport alatt végig a háromujj-technikát alkalmaztam:-)

2011. február 10., csütörtök

"A jónak és a rossznak ugyanaz az arca, minden csak attól függ, hogy életünknek melyik pillanatában találkozunk velük."

Amióta rendszeresen relaxálok és meditálok (inkább persze próbálkozom, de kitartó és nagy lelkesedéssel) a magam módján, valahogy még kevésbé foglalkozom egykorvolt dolgokkal. Korábban is megszületett bennem az elhatározás, hogy csak azokkal az emberekkel foglalkozom, akik számítanak, akik fontosak számomra és akik számára - bármilyen körülmények között és mindenféle történések ellenére - én is fontos vagyok. A tanfolyamon tanult technikákkal és az ott megélt relaxációs élményekkel gazdagodva és felvértezve , ez most sokkal, de sokkal jobban , de főkleg sokkal tudatosabban megy. Képesnek érzem elfogadni úgy isten igazából, hogy nem kell, hogy mindenki szeressen (nem is törekszem erre már mindenáron, vért izzadva) és azt is, hogy a múlt történései sem kizárólag rajtam múltak és nem kell magamra vállalnom mások hibáit az elkövetőik helyett. Úgy érzem, el tudtam engedni az engem ért sérelmeket, a vélt és valós bántásokat és arra törekszem, hogy csak és kizárólag számomra (nem mások számára) fontos dolgokkal foglalkozzam. Nem dühítenek fel a próbálkozások, a nyilvánvalóan szándékos provokációk - rájöttem, hogy csak azok a kapcsolatok az igazán értékesek, melyek kiállták és kiállják az idő próbáját. És ebből kevés van, de a minőség sokkal, de sokkal fontosabb. Lehet, hogy másnak mindez velszületett tulajdonsága vagy könnyebben, tanfolyam nélkül is meg tudja valósítani, nekem ez a módszer adta meg a lehetőséget a gondolataim tudatosabb átformálására.

2011. február 7., hétfő

"A tudatos élet legfőbb ajándéka az azt körülölelő misztérium érzése." (Lewis Mumford)

Egy újabb döbbenetes élmény. Kedves barátnőm macsekját is "diagnosztizáltam" és gyógyítom immáron hetek óta. Megintcsak a döbbenetes jelzőt kell használnom. Mikor a sisak-technikával "belenéztem" Vacikába, majdnem lefordultam a kád széléről (technikai okok miatt ott szoktam néha relaxálni): olyan gyomorgörcsöt éreztem, hogy nem tudtam, nem voltam képes kiegyenesedni, teljesen belém mart a fájdalom, szinte nem kaptam levegőt. Azt tudtam, hogy Vacika vak, de azt nem, hogy némi fényt érzékelt: a sisaktechnikával egy kis fénysávot láttam, illetve éreztem, hogy a fülével sem stimmel valami. Kiderült, hogy Vacika nem igazán hall. El kezdtem gyógyítani: mivel fantasztikusan erős gyomorfájdalmat észleltem, ezért gyomorfekélyre gyanakodtam: így fogtam és gondolatban kibéleltem a macska gyomrát kék bársonnyal, és azt programoztam, hogy sok konzervet eszik és a bársony meg a konzerv megvédik a fájdalomtól. A barátnőm megerősítette, hogy vacika sok konzervet eszik és nem hány. Aztán az imbolygó járásra is kidolgoztam a magam technikáját és folyamatosan egyenesjárásra programozom Vaickát és arra, ne körkörösen mászkáljon. Úgy tűnik, nem sikeretlen a dolog!:-)

"A gondolat az akció kezdete."

Aztán jött, amire én is azt mondtam, bármennyire is hiszek a gondolat erejében: nem, ezt azért nem lehet megcsinálni. Az utolsó nap délutánján párokat alkottunk. Tehát teljesen idegen emberrel kerültünk össze, akiről szinte semmit sem tudtunk. Elvonultunk egy relatíve biztonságos és nyugodt helyre, ahol először egyikünk, majd másikunk élte át, amiről azt hitte, lehetetlen. Én vállakoztam először arra, hogy alfába megyek le, a társam irányított, illetve mondott egy nevet, az illető életkorát, majd egy lakcímet. s nekem ennyiből meg kellett mondanom az illető külső tulajdonságait, illetve azt, milyen betegségei vannak. s mindezt másik két, általam teljességgel ismeretlen ember kapcsán is. Mit ne mondjak: majdnem lefordultam a székről. Egyrészt rémületemben, másrészt megdöbbenésemben, mert 85-90 %-os pontossággal meg tudtam mondani az illetőkről, ki hogy néz ki, mi a baja. Sőt, a társam az én általam feladott emberekről is szépen sorban elmondta, hogy néznek ki, mi a bajuk. Azt mondtam, ilyen nincs. Ha nem élem én át személyesen, ezt nem hiszem el. De ugyanakkor tudtam, hogy a gondolat erejével ez lehetséges. Más magyarázat nincs. Erre vagyunk képesek, ha hiszünk magunkban.
Azóta már használtam a technikát "diagnosztizálásra", illetve folyamatosan gyakorlom az esettanumányokat. Vannak kudarcaim is, de túlnyomórészt sikeres vagyok benne. Fantasztikus érzés, felemelő és döbbenetes. Olyan, amikor az ember a szó szoros értelmében átlépi a határait, önmaga korlátait. Kívánom mindenkinek, hogy élje át ezt az élményt.

"Hibáimból tanulok, eredményeimből erőt merítek."

Tény, hogy mióta a tanfolyamon voltam, nem iszom délutánonként kávét (a sok kávé inkább a társadalmi élet megynyilvánulási formája volt), nem is hiányzik egyszerűen és nem avygok álmos, fáradt. Tény, hogy mióta elvégeztem a tanfolyamot, nem fáj a fejem, ha el is kezdődik a fájás, nemes egyszerűséggel és a megtanult technikákkal, elmulasztom. Tény, hogy olyan történéseket, amelyekre régen rágörcsölve idegebeteg lettem, most a legnagyobb lelki nyugalommal (és a háromujj-technikával) veszem tudomásul és fogadom a helyzetet. Tény, hogy mióta elvégeztem a tanfolyamot, gond nélkül találunk parkolóhelyet, ha én is a kocsiban vagyok, mert valahogy mindig úgy alakul, hogy éppen akkor áll ki egy autó, mikor érkezünk és pont olyan helyről, ami számunkra a legjobb. Tény, hogy mióta elvégeztem a tanfolyamot, bátrabban és sokkal humorosabban mondom meg a véleményemet az embereknek és furcsa módon, ők is sokkal pozitívabban állnak hozzám és segítenek, fogadják el a szavam. Tény, hogy az agykontroll bevetésével lett egy nagyon jó rendezvényem (máskor is jók lettek a rendezvényeim, de sokkal több idegeskedéssel), mindenféle rágörcsölés nélkül, mosolyogva, türelmesen.
És tény a következő is. A tanfolyam harmadik napján gondolat-üzenetet lehetett/kellett küldeni egy állatkának. Romy-t választottam és azt üzentem neki, hogy engedje fésülni magát. Romy kimondottan utálja, ha fésülik, képes arra, hogy ezért harapással díjazza az elkövetőt. Azon a bizonyos szombati napon este a kutya mellett térdeltem a konyhakövön, Romy eldobta magát és nagy élvezettel hagyta, hogy fésüljen tucatpercekig. Ilyenre még nem volt példa előtte... Megint csak azt mondom, aki nem hiszi, járjon utána - én tudom, hiszem, láttam, átéltem. engem nem kell meggyőzni.:-)

"A dolgokat nem azért nem merjük megcsinálni, mert nehezek, hanem azért nehezek, mert nem merjük megcsinálni őket."

Nem sokkal később tanultunk egy olyan technikát, amivel el tudom mulasztani a vérzést, illetve ha pld. megégetem magam, el tudom kerülni a felhólyagosodást a bőrömön. Hiszek a gondolat erejében, de azért voltak kételyeim a dologgal kapcsolatban. Mivel nem akartam semmiképpen sem megvágni magam, valahogy mindig arra gondoltam, jó lenne kicsit megégetni magam a sütővel, ami már párszor teljesen akaratlanul és szándéktalanul előfordult. Most az istennek sem akart előfordulni, vizsont annyiszor gondoltam rá, hogy természetesen egy idő után bevonzottam a lehetőséget. Felismertem azonnal: itt az alkalom. A megfelelő technikával megfogtam az égett felületet, közöltem, hogy "Nem fáj, elmúlt, nem fáj, elmúlt." és láss csodát: az égés nem fájt sem akkor, sem később, sőt egy kis hólyag, annyi sem lett a kezemen. Ezt a technikát már bevettetem párszor azóta a macskák okozta karmolásos vérzések ellálítása kapcsán is, nem sikertelenül:-)

"A szükséges változásokat megtenni saját érdekem."

Aztán megtanultuk a pohárvíz-technikát. Ez a technika nem áll semmi másból, mint (leegyszerűsítve): lefekvés előtt leülünk csukott szemmel és megiszunk egy fél pohár vizet, aminek a másik felét másnap reggel isszuk meg hasonló technikával. Ivás közben megfogalmazzuk azt a kérdésünket, amire választ várunk és választ is kapunk majd. Este, tanfolyam után, gondoltam, kipróbálom a dolgot, meglátjuk, működik-e. Már régóta kerestem egy dokumentumot és sehol sem találtam, viszont mindenképpen be akartam tenni a másik blogomba és nagyon szerettem volna megtalálni. Pohárvíz-technikával megfogalmaztam a kérdésemet: hol lehet a dokumentum? Másnap meglett az anyag. Bekattant az egyik pillanatról a másikra, hogy hol van: utánajártam és meg is találtam minden különösebb gond nélkül. Aki nem hiszi, járjon utána!:-)

"Hinni annyi, mint nem tudni biztosan, hová, de mégis menni - bizalommal." (Frederick Buechner)

Az első napon megtanultunk relaxálni, lazítani. Az ember azt gondolná, milyen egyszerű és könnyű ez az egész elsőre 500 ember jelenlétében, akik köhögnek, izegnek-mozognak. Furcsa módon és legnagyobb meglepetésmre azonban egyáltalán nem volt zavaró a mozgás, zaj, el tudtam tőle vonatkoztatni. Érdekes élmény volt annak ellenére, hogy nagy rá az esély, nem jártam alfában, csak valami közeli állapotban, viszont az egész előző heti rohanás után felemelő és csodás élmény volt csak úgy lazulni. Aztán volt egy olyan gyakorlat is a hétvége folyamán , ami egy hosszabb relaxációt tartalmazott. Ekkor valami olyat éltem át, amit nem igazán tudok azóta sem hová tenni. Nagyon mélyen ellazulhattam, szerintem több volt ez, mint alfa, de nem aludtam be, teljesen kiesett a relaxációs időtartam egy része: arra ébredtem, hogy a szemem még csukva, lebegek és a fejem zsibbad. Először megijedtem, nem tudtam hol vagyok, de nem volt rossz érzés ennek ellenére sem, olyan könnyed lebegés, mintha nem is a teremben lettem volna. Aztán arra gondoltam, hogy bármikor kinyithatom a szememet, nincs semmi baj és még jobban megnyugodtam, folyattam a relaxációt. érdekes utazás volt ez, azóta sem éltem át sajnos, de nagyon szeretném megint megtapasztalni ezt az érzést.

"Ma is vidd magaddal... a mosolyod!"

Amikor jelentkeztem a tanfolyamra és megkérdeztem, kb. hányan leszünk, a válasz az volt: ötszázan. Mire én: hogy lehet ezt a fajta tanfolyamot ennyi emberrel egyszerre megvalósítani? Egyszerűen, volt a válasz, a sok pozitív energia összeadódik. Nem mondom, hogy teljes mértékben és emggyőződéssel elfogadtam a választ, de nem is zárkóztam el tőle, hiszen az energia tényleg összeadódik:-) Mindenestre hatalmas kíváncsisággal vártam, hogy elkövetkezzen az első tanfolyami nap. A biztonság kedvéért a két hétvége közötti hétre meg a második tanfolyami hétvége utáni hétfőre szabit vettem ki, mondván, tuti lefáradok majd az egésznapos elfoglaltságtól, teljesen kimerült leszek és nem tudok majd dolgozni. Meg hát úgyis volt egy csomó szabadnapom.:.-)
Aztán elkövetkezett az első nap. Jó korán elindultam, mert hát szombaton nem úgy jönnek az amúgy is késő vonatok, mint rendes hétköznap. ennek köszönhetően jó korán ott voltam a Balassi Intézetben, ahol megtaláltam a beiratkozó helyet, leadtam a fényképeimet (egy nemzetközi igazolványhoz kellettek) és kíváncsian vártam, mikor nyílnak meg a hatalmas előadóterem ajtajai. Gondoltam, legjobb lesz, ha előre ülök, de nem nagyon és nem is nagyon középre, így elfoglaltam helyem a hatodik sor magasában, nem messze a sor szélétől. Várakozás közben zene szólt és gyönyörű képeket nézegethettünk. De egy idő után az ember azzal volt elfoglalva, hogy a megérkező társait nézegette: sokféle ember jött erre a tanfolyamra is, sok volt a fiatal, de sokan jöttek el az idősebb generációból is. Nem volt rossz érzés ennyi emberrel egy teremben lenni, pedig általában nem kedvelem a tömeget.
Aztán megérkezett az előadó, akit már láttam, hallottam, de nem élőben. Azt tudtam, hogy mindenképpen hozzá akartam kerülni, mert őt tartom a legjobbnak és mert ezt sugallta a tudatalattim. Nem bántam meg a döntést. Domján László kiváló előadó, egy percig nem unatkoztam, nem voltam fáradt, nem volt üresjárat. sőt, az sem okozott vondot, mikor bizonyos időközönként megmaszíroztuk a mellettünk ülő idegen ember nyakát, vállát, illetve rock and roll zenére izegtünk-mozogtunk (egyébként nem tudok és éppen ezért nem is szeretek táncolni, legalábbis eddig így éreztem:-)). Szóval, az egésznek nagyon pozitív feeling-je volt:-)

"Először magadban kell létrehozni a változást, amit a világtól követelsz." (Gandhi)

Húsz éve kacérkodtam a gondolattal és csak most, januárban váltottam valóra. Mert most jött el az ideje. Most értem meg rá, azt hiszem és most van mögöttem annyi tapasztalat talán, hogy értékeljem a tudás-lehetőséget, amit kaptam, szereztem és aminek még nagyon az elején tartok. Januárban beiratkoztam az agykontroll-tanfolyamra. A lökést az adta meg, hogy egy decemberi hétvégén főzés közben hallottam egy riportot Dr. Domján Lászlóval, aztán meg olvastam pár cikket, melyek teljesen véletlenül kerültek a kezembe. Mivel nem hiszek a véletlenekben , a jelekben viszont annál inkább, úgy döntöttem: itt az idő. Jött a szülinapom meg a Karácsony meg a következő szülinapok, így az ürügy is megvolt.
Nem olcsó mulatság a tanfolyam - négy nap reggeltől estig, két hétvégén, de azt hiszem, ennél több pénzt is elszórt már az ember élete során sokkal kevésbé hasznos és fontos dolgokra.
Az elkövetkezőkben szeretném leírni mit tanultam, tapasztaltam és éltem meg, éltem át a tanfolyamon és azóta is szinte mindennap.
Tudom, hogy sokaknak ez hihetetlen lesz, de erre azt mondom: egyrészt nem kell elhinni, amit írok, ki kell próbálni. Nem kell hinni a dologban, elég ha én hiszek benne és bízom benne, ez a hit segít abban, hogy elérjem az élet minden területén, amit szeretnék.