Aztán jött, amire én is azt mondtam, bármennyire is hiszek a gondolat erejében: nem, ezt azért nem lehet megcsinálni. Az utolsó nap délutánján párokat alkottunk. Tehát teljesen idegen emberrel kerültünk össze, akiről szinte semmit sem tudtunk. Elvonultunk egy relatíve biztonságos és nyugodt helyre, ahol először egyikünk, majd másikunk élte át, amiről azt hitte, lehetetlen. Én vállakoztam először arra, hogy alfába megyek le, a társam irányított, illetve mondott egy nevet, az illető életkorát, majd egy lakcímet. s nekem ennyiből meg kellett mondanom az illető külső tulajdonságait, illetve azt, milyen betegségei vannak. s mindezt másik két, általam teljességgel ismeretlen ember kapcsán is. Mit ne mondjak: majdnem lefordultam a székről. Egyrészt rémületemben, másrészt megdöbbenésemben, mert 85-90 %-os pontossággal meg tudtam mondani az illetőkről, ki hogy néz ki, mi a baja. Sőt, a társam az én általam feladott emberekről is szépen sorban elmondta, hogy néznek ki, mi a bajuk. Azt mondtam, ilyen nincs. Ha nem élem én át személyesen, ezt nem hiszem el. De ugyanakkor tudtam, hogy a gondolat erejével ez lehetséges. Más magyarázat nincs. Erre vagyunk képesek, ha hiszünk magunkban.
Azóta már használtam a technikát "diagnosztizálásra", illetve folyamatosan gyakorlom az esettanumányokat. Vannak kudarcaim is, de túlnyomórészt sikeres vagyok benne. Fantasztikus érzés, felemelő és döbbenetes. Olyan, amikor az ember a szó szoros értelmében átlépi a határait, önmaga korlátait. Kívánom mindenkinek, hogy élje át ezt az élményt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése